Page 48 - No5
P. 48

SZÁMÍTÓGÉPES KÉMIA





                                                               Badacsony Badacsonytomajnál
















          Badacsony a keszthelyi modellvasút-
          kiállítás terepasztalán
          MODELL és VAL   SÁG







          A modelleket lehet szeretni.      ményét gyarapítja. A mozdonymodell   tóparton lévő koporsóforma hegy felis-
          Valójában sokan szeretik          azért készült, hogy meggyőzően bizonyítsa   merhető. Sőt, érdekes módon a modellről
          is, főként a modellkészítők,      a majdani mozdony működőképességét.   többet is megtudunk, mint magáról a
          mondjuk a vasút,- hajó,- avagy    Itt a modell érezhetően több volt, mint   fényképről. Például azt, hogy a hegyen
                                            játékszer: a végső megvalósításra engedett
                                                                               szőlőt termesztenek, vagy azt, hogy a
          repülőgép-modellezők, akik        következtetést.                    hegy és a tó között vasútvonal halad (aki
          tevékenységükről hírt is adnak      Persze a modell ritkán tökéletes mása a   járt már ott, tudja, hogy ez valóban így
          sajtó, kiállítás, internetes fórum   valóságnak. Például, ha a Badacsony   van). Mindez nem látszik a fényképen,
          útján – egyszóval láthatóan       fényképét összevetjük egy terepasztal    mint ahogy egy kémiai kísérlet eredmé-
                                                                         1
          komoly dologról van szó. Mégis    Badacsony-imitációjával, hamar belátjuk,   nyéből sem kapjuk meg a rendszer min-
          gyakorta megmosolyogják           hogy a modell nem tökéletes. Többek   den jellemző tulajdonságát. (Ha nátrium-
                                            között hiányzik róla a hegy jobb felső szé-
                                                                               hidroxid oldatot sósavval öntünk össze,
          őket a „komoly emberek”,          lén lévő bezárt kőbánya, és az arányok   és a mérőeszközünk egy hőmérő, a mele-
          vélhetően arra gondolva,          sem egészen helyesek. Ezzel együtt a   gedést észlelhetjük ugyan, de a pH meg-
          hogy miért nem csinálnak
          ezek valami értelmesebbet!         A Szinva patak vízesése             A tengerpart „Pointe de Grouin”-
          Noha pszichológusok szerint        Lillafüreden. Senki nem látta még,   nál (Bretagne). A tenger szintje
          nyilvánvaló haszna van annak,      hogy a víz magától felfelé folyna,   felett apró tavacskákban megálló
                                                                                 víz csak akkor folyna le, ha a „szik-
                                             hiszen a minimális energiaszintet
          ha az ember valamiben örömét       „keresi”.                           lagáton” át tudna jutni.
          leli, azért némi igazságot
          érzünk abban is, hogy a
          modellezés csak játék. De
          pusztán ennyiről volna szó?


                sak azért készülnek modellek,
                mert jó játékszerek? A Nagy test-
           Cvérek által Széchenyi támogatásá-
          val elkészített első magyar gőzmozdony
          Derű névre hallgatott, és ténylegesen csak
          egy 1:4 arányban megépült modell volt,
          amely ma a Közlekedési Múzeum gyűjte-

          48   4. SZÁM, 2010. ÉVFOLYAM 2. SZÁM     KÉMIAI PANORÁMA
          48    5. SZÁM, 2011. ÉVFOLYAM 1. SZÁM     KÉMIAI PANORÁMA
   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53