Page 53 - No5
P. 53
AKI TUDÓS AKAR LENNI…
A második kutatótábor
2010 nyarán második
alkalommal rendezte meg az
MTA Kémiai Kutatóközpont
Anyag- és Környezetkémiai
Intézete az „AKI kíváncsi
kémikus” kutatótábort.
A
tábor előkészületeinek a múlt
évi tapasztalatokkal felvértezve
láttunk neki. Egy lényeges elté-
rés volt csupán: az Anyag- és
Környezetkémiai Intézet kezdeményezé-
séhez az idén csatlakozott a Kémiai
Kutatóközpont többi intézete, a
Biomolekuláris Kémiai Intézet, a
Nanokémiai és Katalízis Intézet és a
Szerkezeti Kémiai Intézet is, és így még
szélesebb témaválasztékkal várhattuk a
jelentkező diákokat. Katalitikus kísérlet
A 25 hazai és 2 határon túli település-
ről érkezett 35 résztvevő diák 19 modern zó gázelegyet vezettek át és ni. A munka során Al O hordozós Pt
3
2
kutatási témában dolgozhatott egy héten tömegspektrometriás mérésekkel meg- illetve Pd katalizátorral szakaszos
keresztül témavezetők irányításával. határozták a reakcióban történt koncent- üzemű, kevert tankreaktorban végeztek
Számukra eddig ismeretlen különleges rációváltozást. Ennek alapján azt talál- kísérleteket. Előre megtervezett időpon-
anyagokat, misztikusnak tűnő átalakulá- ták, hogy a katalizátor nagy aktivitású, és tokban mintákat vettek a reaktorból, és a
sokat láthattak, megtanulták, hogyan a nitrogénoxidokat 450°C-on 80%–os reaktánsok és termékek koncentrációit
irányíthatók egyes kémiai folyamatok, és hatékonysággal szelektíven N -né redu- gázkromatográfiás úton meghatározták,
2
megismerhették, miképpen határozhatók kálja. Korszerű infravörös spektrofoto- és az adatokból kiszámították a reakció-
meg az anyagok tulajdonságai korszerű metriás mérésekkel követték a katalizá- kat jellemző paramétereket: a konverzi-
műszerekkel és bonyolult eljárásokkal. ót, hozamot és szelektivitást. Az eredmé-
Azt, hogy a diákok és a témavezetőik Azt a 35 diákot, nyekből megállapították, hogy
áldozatos munkája nemcsak érdekes, de ciklohexil-etanol csak platina katalizáto-
eredményes is volt, a diákok zárónapi akik 2010. évi ron jött létre. Palládium katalizátor
„mini-konferencián” bemutatott előadá- kutatótáborunkban részt jelenlétében viszont a fő termék fenil-
sai és a kutatótábor után, otthoni mun- vettek, már nem kellett etanol, ami elenyésző mennyiségben
kában elkészített dolgozatai bizonyítják. „megfertőznünk” a kémia továbbalakult a hidrogénezési reakció
Bekapcsolódtak egy országokon átívelő szeretetével… szempontjából veszteségként jelentkező
kutatási programba, melynek célja a melléktermékké, etil-benzollá.
füstgázok nitrogén-oxid tartalmának Egy divatos területtel, a galvánelemek
ártalmatlanítása a természetben is nagy tor felületén létrejövő egy speciális fajtájával, a tüzelőanyag
mennyiségben megtalálható metán és képződmények minőségét és koncentrá- cellákkal, ezen belül is a metanollal
egy hatékony, de nem túl költséges egy- ciójuk változását. működő tüzelőanyag cellákkal ismerke-
szerű katalizátor használatával. Szintén katalizátorok szerepét tanul- dett meg három diák. Ezen cellák előállí-
Kobalt[II]– és indium[III] tartalmú mányozták acetofenon folyadékfázisú tása nem gazdaságos, ha anódként drága
zeolit katalizátort (Co,In,H-ZSM , Co/ hidrogénezésében. A hidrogénezéssel platinát használnak, ezért munkájuk
5
Al=1/8 , In/Al=1/3) vizsgáltak. A katali- iparilag fontos termékeket, fenil-etanolt célja az anódként alkalmazható szénhor-
zátoron NO–t, metánt és O –t tartalma- és a ciklohexil-etanolt kívántak előállíta- dozós platina katalizátor módosítása
2
KÉMIAI PANORÁMA 5. SZÁM, 2011. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 53