Page 31 - KP_no15full
P. 31

izotóp-história





          bizottság úgy találta,              Az I. Világháborúban Hevesy magyar   pélyes
 Mit tudsz az izotópokról?   hogy nem felelt meg   katonaként a Monarchia hadseregében   keretek
          Alfred Nobel végrendele-
                                                                               között
                                            teljesített szolgálatot. Háború után a
          tében foglalt kritériu-
                                            vezette. Amikor 1920-ban megvonták tőle
                                                                               vait örök nyu-
          moknak, s ezért az 1921.          Műegyetem Fizikai Kémiai Tanszékét   helyezték ham-
          évi kémiai díjat nem              az előadói jogot, Niels Bohr (1885-1962, a   galomra. Ő máig
          adták ki. A történet azon-        róla elnevezett atommodel megalkotója)   az egyetlen
          ban szerencsés véget ért,  Frederick   meghívására Koppenhágába utazott.   Nobel-díjas tudós,
          mert 1922-ben két kémi- soddy     1923-ban itt fedezte fel a periódusos rend-  akinek hazánkban
          ai Nobel-díjat adtak ki:          szerből akkor még hiányzó 72-es rendszá-  van a sírja.
          az 1922. évit Francis            http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/chemistry/laureates   mú elemet, amit Koppenhága latin neve
          William Aston kapta, aki          (Hafnia) után Hafnium-nak nevezett el.
          elsőként konstruált               Ugyanebben az évben meghívták a
          tömegspektrográfjával             Feiburgi Egyetemre, ahol korábbi elkép-
          igazolta izotópok előfor-         zelését meg is valósította: radioaktív  Pb
                                                                         212
          dulását számos nem-               izotóppal követte nyomon egy babfajta                 Hevesy
          radioaktív elem esetében,  Francis   (Vicia faba) gyökerében, szárában és leve-       Kép: , http://hu.wikipedia.org/wiki/hevesy_Gy%C3%B6rgy  György
          míg az 1921. évit egy év   William Aston  leiben az ólom felszívódását és lerakódá-     sírja
          késedelemmel megkapta             sát. Ezzel megalapozta a radioaktív nyom-             a Kerepesi úti
          Soddy.                            jelzés módszerét, amit azóta már nem                  temetőben
           Aston eredményeire jellemző, hogy a   csak kutatásra, de diagnosztikai célra is
          természetben előforduló 287 izotóp atom-  elterjedten használnak.
          mag közül 217-et ő fedezett fel. Nevéhez
          fűződik az egészszám szabály módosítása   HEvEsy A II. vIláGHáború AlAtt   A Deutérium
          is: minden izotóp tömege egész szám, az   Koppenhágában dolgozott, ahová két   felfedezése
          oxigén tömege 16-od részének többszörö-  német tudós, max von laue és James   Az izotópok történeté-
          se (az oxigén 17-es és 18-as tömegszámú   franck a nobel aranyérmét elküldte.   nek következő, talán   http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/chemistry/
          izotópja akkor még ismeretlen volt).  1943-ban, amikor a német hadsereg   legnagyobb meglepetése
           Az izotópok alkalmazá-           megszállta Dániát, hevesy          a nehéz hidrogén (deu-             laureates/1934/urey.html
          sa területén Hevesy               Svédországba emigrált, de előbb az   térium) felfedezése volt.
                                            aranyérmeket királyvízben feloldotta,
          György (1885-1969)               http://en.wikipedia.org/wiki/George_de_hevesy        nehogy felfedezzék, hogy az érmek ille-  Harold Clayton Urey
          nagyon jelentős eredmé-            gális úton kijutottak németországból,   (1893-1981), amerikai   Harold
          nyeket ért el. 1911-ben            s ezzel bajba juttassa tudós kollégáit. a   vegyész tanulmányai   Clayton Urey
          Rutherford-tól                     stockholm University College-ban dol-  során egy évet töltött   a deutérium
          Manchesterben azt a fel-           gozott 1961-ig. még 1943-ban neki ítél-  elméleti fizikai tanulmá- felfedezője
          adatot kapta, hogy radio- Hevesy   ték a kémiai nobel díjat „az izotópok,   nyokkal a Niels Bohr
          aktív ólmot válasszon el   György   mint nyomjelzők felhasználásáért kémiai   Intézetben, majd kinevezést kapott a
          közönséges ólomtól.                folyamatokban „, amit azonban csak egy   Columbia Egyetemre (New York), ahol
          Miután ez lehetetlennek bizonyult, felis-  évvel később, 1944-ben kapott meg.   1931-ben cseppfolyós hidrogén desztillá-
          merte, hogy a radioaktív ólom felhasznál-  hevesy a háború után visszatért   ciójával, majd víz elektrolízisével deuté-
 A McGill Egyetemen felfedezett radon elektronhéja  ható a közönséges ólom indikátoraként.   Koppenhágába, ahol az aranyérmek   riumot állított elő. Az eredmény azonnal
                                             oldatát a niels Bohr intézet laboratóri-  világméretű érdeklődést váltott ki, elis-
                                             umának polcán háborítatlanul megta-
                                                                               merést és kétkedést is okozott.
                                               http://en.wikipedia.org/wiki/niels_Bohr_institute   elküldte a nobel society-nak, akik az   ki. Korábban egyetlen elem izotópja sem
                                              lálta. az oldatból az aranyat kicsapta és
                                                                                 Az első vita az elnevezés körül alakult
                                              aranyérmeket az eredeti aranyból újra-
                                                                               kapott önálló nevet, hanem azt csak a
                                              öntötték.
                                                                               tömegszámával jellemezték. Urey-nak a
                                                                               név megválasztása is sok gondot okozott,
                                              Hevesy 1959-ben nemzetközi díjat
                                            kapott a radioaktív izotópok békés fel-
                                            használásáért. 1966-ban Freiburgban halt
                                                                               korábbi kaliforniai témavezetője, N. G.
                                                                               Lewis volt a legkellemetlenebb, aki
                                            meg. Családja kívánságára 2001. április   de neki a számos javaslattevő közül
          A Niels Bohr Intézet Koppenhágában  19-én szülővárosában, Buda-pesten ünne-  dygén, majd deuton mellett tört lán-
                                                              Kémiai panoráma    15. szám, 2016. évfolyam 1. szám  31
                                                               Kémiai panoráma    15. szám, 2016. évfolyam 1. szám  31
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36