Page 5 - No5
P. 5
A FOTODINAMIKUS TERÁPIA
LVÓ ÜGYNÖKÖK
RÁKOS SEJTEK ELLEN
fényforrások és a lézertechnika száloptikával
Az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) való kombinálása területén bekövetkezett
középiskolások számára meghirdetett tudományos versenyre rohamos fejlődés lehetővé tették, hogy az
-- amelyen évente 50 ország több mint, 1600 tanulója vesz részt elmúlt évtizedekben jelentősen megnőjön a
-- 2010-ben a 16 éves Amy Chiao texasi diák egy fényérzékenyítő PDT kutatás és alkalmazás iránti érdeklődés.
anyagot (fotoszenzibilizátor) fejlesztett ki fotodinamikus terápia A fotodinamikus terápia tumorok gyógyá-
(PDT) céljára. E modern gyógyítási módszer során fényenergiával szatában alkalmazott változatát az alábbi rajz
szemlélteti.
aktivált gyógyszer öli meg a rákos sejteket. Amy eredményét első Az első lépés a szenzibilizátor bejuttatása a
díjjal és 75 000 dollárral ismerték el. szervezetbe. Ez történhet intravénás injekció
segítségével, de szájon át vagy helyi alkalma-
címben szereplő alvó ügynök azon kig kellett várni arra a felismerésre, hogy a zással is elérhető. Ezután megfelelő ideig
titkos ügynökök szokásos megneve- hematoporfirin nagyobb mértékben halmo- várni kell, amíg az élettani folyamatok követ-
A zése, akik egy ideig az ellenség köze- zódik fel a rákos sejtekben, mint az egészsé- keztében a rákos sejtekben, illetve a környe-
lében rejtőzködő életmódot folytatnak, hogy gesekben. Ez, valamint a koherens optikai ző ép szövetekben jelenlévő
aztán egy adott jelre végrehajtsák az
előre megbeszélt parancsot. A
fotodinamikus terápiában az alvó
ügynök a fotoszenzibilizátor. Képes szenzibilizátor felhalmozódás
az élő szervezetben felhalmozódni, de
csak akkor lép működésbe, ha fény- injekció a tumorban
besugárzással erre parancsot kap.
A PDT főleg daganatos sejtek
elpusztítására kifejlesztett kezelés: az
élő szervezetben többé-kevésbé sze-
lektíven felhalmozódó
fotoszenzibilizátor az élő szöveten
áthatoló fény és a jelenlévő oxigén
hatására olyan biokémiai folyamato-
kat indít el, ami a rákos sejtek pusz-
tulásához vezet. bevilágítás reaktív specieszek tumorsejtek
Már az ókori Egyiptomban alkal- pusztulása
mazták a fény gyógyító hatását egyes 600-800 nm keletkezése
bőrbetegségekre, de csak a XX. szá-
zad elején kezdték tudatosan tanul-
mányozni színes anyagok különböző
reakcióit megvilágítás után.
Észrevették, hogy bizonyos festékek-
től (pl. akridin, eozin) a baktériumtenyésze- A fotodinamikus terápia. Az ábrán a tumort egy sárga körrel ábrázoltuk. A kezelés
tek akkor pusztultak el, ha jelentős intenzitá- előtt a szervezetben és a daganatban az alapállapotú oxigén ( O ) eloszlása egyen-
3
2
sú fény érte a tenyésztő edényt. Egyidejűleg letes. A beadott szenzibilizátor relatíve feldúsul a tumorban. A daganat helyi bevi-
az is ismertté vált, hogy a vérben nagy meny- lágítása következtében a beteg szövetben a szenzibilizátor gerjesztett triplett álla-
nyiségben jelen lévő hematoporfirin is képes potba kerül ( S*) és toxikus reaktív származékokat (pl. szingulett oxigén, O ) hoz
1
3
2
ilyen hatás kifejtésére. Mégis a hatvanas éve- létre, amelyek az érintett sejteket elpusztítják.
KÉMIAI PANORÁMA 5. SZÁM, 2011. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 5